Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Amit az óvodába érkezéskor tudni érdemes

Miért kell a zsák és mi legyen benne?

Az óvodai zsák már nagy múltra tekint vissza és jól bevált az elmúlt évtizedek során. Éppen ezért mi is használjuk és alkalmazzuk a gyerekek óvodai váltó ruhájának tárolására. A váltó ruha a gyermek valamennyi ruhaneműjére kiterjed, hiszen a nap folyamán bármi előfordulhat, ami indokolja a ruhaneműk cseréjét, akár naponta többször is. A zsák tartalmát érdemes gyakran ellenőrizni, hiszen a benne lévő ruhákat használjuk! A zsákban elhelyezett ruhanemű mindig az évszaknak, időjárásnak megfelelő legyen! Fontos az is, hogy a gyermek aktuális méretének megfelelő legyen a ruhanemű. Előfordul ugyanis, hogy az év elején elhelyezett ruhanemű a zsák alján reked és időközben már rég kinőtte a gyermek. Ha mindig biztosítva van a váltóruha, azzal gördülékennyé válik a napi rutin és biztosított a gyermek komfort érzete a nap folyamán.
 

Mi a megfelelő öltözet az óvodában?

A gyermek az óvodában napi 8-10 órát tölt heti 5 napig. Itt eszik, alszik, játszik, tanul. Ezért fontos, hogy a csoport helyiségeinek mikroklímája megfeleljen az óvodások testének, életkori jellemzőinek. Óvodában mindig biztosított a kisgyermekek számára megfelelő ideális hőmérséklet (22-24 Co). Az ehhez megfelelő öltözet segíti a gyermek jó közérzetét, szolgálja kényelmét. A gyermekek mindig kényelmes ruhaneműben tartózkodjanak az óvodában. Nyáron biztosított legyen a lenge, jól szellőző nyári viselet. Télen a réteges öltözet a megfelelő. Felül atléta (ha a szülő ragaszkodik hozzá), rövid ujjú, hosszú ujjú és lehet még egy vastagabb pulcsi. Alul zokni, vékonyabb nadrág, az udvarra vastag nadrág, vastag kabát vagy overál, sál, sapka, kesztyű szükséges. A gyermekruha kiválasztásánál mindig a kényelem legyen az elsődleges szempont és a jó minőség.

Mi szükséges a napi tisztálkodáshoz?

A mindennapi higiéniához, tisztálkodáshoz szükséges felszerelés (zsebkendő, szalvéta, folyékony szappan, fogkrém) biztosítása, annak beszerzése az óvoda feladata. Ennek részleteit az óvodába érkezéskor ismertetjük.
A napi kézmosáshoz minden gyermek számára jellel és akasztóval ellátott kisméretű törölközőre van szükség. Az ebéd után elmaradhatatlan fogmosáshoz műanyag pohár és gyermek fogkefe szükséges. Óvodánkban jól bevált szokás, a pohár és fogkefe szalaggal, madzaggal történő összekötése, mellyel garantált az eszközök összekeveredésének megakadályozása.

Lehet-e hozni ételt, italt az óvodába?

A gyermek óvodában történő étkeztetése szigorúan tilos, ahogyan a zsákban sem szabad semmiféle ételt és italt elhelyezni. Kivéve abban az esetben, ha a teljes csoport számára elegendő étlelt és italt kíván behozni a szülő, melyet a gyermekkel együtt átad az óvodapedagógus számára. Szívesen fogadjuk a különféle gyermekek által kedvelt gyümölcsöket, szörpöket, gyümölcsleveket és minden egyéb gyermekek által kedvelt finomságot. Az ily módon átadott élelmiszer a tízórai és az ebéd között kerül kiosztásra, melynek közös elfogyasztása különösen nagy élménnyel jár a gyermekek körében.
 

Mit kell tudni a hiányzásról?

Az óvodai hiányzás igazolása kötelező. Ez történhet orvos által kiadott hivatalos igazolással a gyermek betegsége esetén, vagy a szülő által, a csoportban vezetett hiányzási napló aláírásával minden más helyzetben. Szülő kérésére a csoport óvónője 5 napon át felmentheti a gyermeket az óvodába járás alól. A 6. naptól az óvodavezető engedélye szükséges. Fontos azonban, hogy az óvodapedagógus mindig és minden körülmények között tisztában legyen azzal, hogy az adott gyermek miért van távol az óvodából. Ehhez kérjük a szülők precíz, pontos, őszinte, nyílt együttműködését.
 

Mikor kell hazavinni a gyermek felszerelését?

Az óvodai ágyneműt, törölközőt, fogmosó poharat és fogkefét minden héten, pénteken szükséges hazavinni, átmosni, szükség esetén a fogkefét cserélni. A gyermek szekrényében található benti cipőt, óvodai zsákot a nagyobb szünetek, illetve a gyermek hosszabb távolléte esetén kérjük csak hazavinni. A benti cipő és váltó ruhák állapotát, méretét azonban ettől függetlenül folyamatosan szükséges figyelemmel kísérni, ellenőrizni, szükség esetén cserélni.